2011. június 9., csütörtök

tűzoltó autó torta a két évesemnek

Először és utoljára :D.
Piskótából lett összerakva, a hátulján cukormáz, az elején pirosra festett tejszínhab. A töltelék csoki pudingos tejszínhabos krém.

Cukormassza

1 ek. Zselatin

6 ek. Víz

1 ek. Margarin

2 ek. Méz

Porcukor

Porcukrot szitáljuk át, minél finomabbra annál jobb.

Zselatint keverjük el vízzel, vízgőz fölött melegítsük fel, mikor már jó forró adjuk hozzá margarint és a mézet, majd kavarjuk mindaddig, amíg teljesen szét nem olvad. Öntsük a porcukorhoz, majd kanállal kavarjuk bele, adagoljuk közben bele a porcukrot, mikor már kanállal nem tudjuk kavarni, akkor tegyük porcukorral meghintett munkalapra és gyúrjunk bele annyi porcukrot még, hogy ne ragadjon már a munkalapra, sem a kezünkre (nekem 1 kg porcukorból 100 g-nyi maradt).

Majd csomagoljuk fóliába, majd zacskóba, egy napra hűtőbe.

Ha kemény, akkor kezünkre kenjünk margarint.

Tortán legyen krém!


Tiszta ragacs lettem a cukormáztól és nem olcsóbb mint a marcipán, ráadásul egészségtelen is, szóval soha többet cukormáz tortabevonásra :D.





2011. május 7., szombat

fehér húsos rizs rakottan, szószosan, füstölt sajtosan, ahogy megálmodtam :)

Azt tudtam, hogy ma rizs lesz répával és husival, ill. zöldségleves.

A szokásos fehér húsos rizs úgy nem mozgatta meg az ízlelőbimbóimat és bevásárlás közben jött az isteni szikra, hogy tegnap vettem spárgaszószt az Aldiban, ami amúgy hollandi szósz és ezt rá fogom tenni a rizsre, így jött az ötlet, hogy répás rizs, hús a jénaiba, rá a szósz és füstölt sajt.

A szósz papírja:
Az elkészítés rajta van a hátulján, 125 ml vízben kell felforralni. először megijedtem a szagától, olyan műnek tűnt, de miután kész lett és belekerült a margarin is, azt mondtam, hogy hm, de jó.







Hármónknak két napra másfél bögre rizst főztem sóval, petrezselyemmel, pici piros paprikával és fele vízzel, fele zöldség lével-ha már főztem levest :D, tettem bele répát is kb. 3 darabot kockázva. Míg főtt, addig bazsalikommal, sóval megpároltam a csirkemellet.
Majd kivajazott jénaiba beletettem előbb a répás rizst, majd a husit, rá a szószt és a reszelt füstölt sajtot és betoltam a sütőbe kb. 15-20 percre, míg a sajt megolvadt. Nagyon finom, ízletes lett. Mehetek a város végébe az Aldiba még iylen szószt venni :D.




2011. május 1., vasárnap

a család nagy kedvence: paradicsomos húsgombóc

Ezt a kajcsit nagyon szeretik a srácok is, én is, szóval a család egyik nagy kedvence.

A gombócokat 40-50 dkg darált húsból csinálom, hozzáadok egy kis olajat, sót, borsot és rizst szemre, ki többel, ki kevesebbel szereti. Aztán sós, forró vízben kifőzöm őket. Jó sok lében, hisz kell a főzelékhez.

Míg főnek, addig megfőzök pár szem krumpli, a bébnek nagyrészt ezzel sűrítem be, apa nem szereti benne :o, én viszont szeretem, hogy hús is és krumpli is.

Van egy lábasom, a legnagyobbtól eggyel kisebb, én abban szoktam készíteni a rántást, 4-5 ek. lisztet felhevítek olajon, hideg vízzel engedem fel, majd teszek bele két közepes paradicsom püré konzervet (van aki kevesebbet tesz bele, van aki többet, ki paradicsomosabban, ki kevésbe paradicsomosan szereti). Szép csomómentesre keverem, majd só, petrezselyem és a gombócok levéből öntök még rá annyit, hogy majdnem teli legyen a lábas. cukor ízlés szerint (vagy édesítő), közepes sűrűn szeretjük, van amikor nem sikerül eltalálnom és nagyon híg, akkor a végén még a főzelékből veszek ki egy kicsit, teszek bele1-2 ek. lisztet, összemixelem és ráöntöm a főzelékre.






húsos táska

Nem lett olyan finom a töltelék, valami még hiányzott belőle...

Hozzávalók:
1/2 kg leveles vajas tészta

A töltelékhez:
20 dkg füstölt főtt sonka darálva
2-3 tojás
só, bors, piros paprika, petrezselyem

A tölteléket összedolgoztam, sót nem tettem bele, mert elég sósnak éreztem a sonkát.
A leveles tésztát kinyújtottam, kisebb táskákat vágtam, megtöltöttem, kettéhajtottam, összenyomkodtam. Tojással még le kellett volna kenni, de nem volt itthon több, így csak szezámmaggal szórtam meg párat.


2011. április 25., hétfő

ördög pirula

avagy főtt fánk

Hozzávalók:
3 dl tej,
3 dl liszt,
3 tojás,
pici só,
2 ek. cukor,
kk. szódabikarbóna

A tejet feltesszük főni a cukorral és a szódabikarbónával. Ha felforrt, akkor lassú tűzön óvatosan hozzáadjuk a lisztet és jó sűrűre főzzük. Anyum még ilyenkor, melegen adja hozzá a tojásokat. Az én receptem szerint ki kell hűteni és utána kell hozzákeverni a tojássárgájákat, majd a felvert tojásfehérje habot.

Nem túl forró, bő olajban lassan kell fedő alatt sütni, hogy szépen megnőjenek, majd megfordítjuk, a másik oldalát már nem kell fedő alatt sütni. Papírtörlőn lecsepegtetjük az olajat és kakaós vagy fahéjas cukorba beleforgatjuk, de ehetjük lekvárral is vagy csak porcukorral.

Melegen, frissen jó.

Kisülve:
És kakaóba forgatva:






2011. április 23., szombat

sült hús vagy lecsós hús képpel

Tündiék egy hete meglátogattak minket, így elkészült a sült húsom lecsóval és most meg is örökítettem a képet:

http://bogireceptjei.blogspot.com/2011/03/sult-hus.html

Bogi féle somlói

Szóval az első kicsit odaégett piskótát feldaraboltam, beletettem egy nagyobb tálkába.
Aztán megcsináltam a krémet, a mi ízlésünk jó csokis-kakaós, étcsokis jellegű.

Szóval 4 dl tejben főztem pudingot (hasonló mint a tortáé), tettem bele kakaóport szintén, olvasztott csokit is, rum aromát, cukrot ízlés szerint, az a lényeg, hogy ne olyan puding jellege legyen, hanem olyan folyós olvasztott csoki szerűséges. Ezzel öntöttem le a piskótát, összekevertem, kihűlés után tettem rá tejszínhabot és tortadarával díszítettem.

Az eredetiben van még vanílíás krém és dió is-azt hiszem. Az enyémben nincs, én, vagyis mi apával olyan folyósan szeretjük, sok habbal és csokival a köbön :D.

Kép sajnos nem készült.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...